ELSŐ - Egy darabka a múltból

Jungkook Pov.:

Sugával egy amolyan gémer összejövetelen találkoztunk először, több, mint három évvel ezelőtt. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok egy túl szociális létforma, így az elején netes ismerőseim hosszas kérlelése ellenére még csak el sem akartam menni. Azt hinné az ember, hogy végül a barátaim győztek meg arról, hogy tegyem meg, de nem. Egyetlen felvállalni mert, tőlem nem egy fél országgal távolabb élő haverom, Taeyong, épp külföldön pancsikolt valamerre, én meg voltam olyan cukorfalat, hogy nem kezdtem el még a nyaralása közepette is zaklatni a bizonytalanságommal. Saját magammal folytattam komoly és erkölcsös vitát, kismillió érvet és ellenérvet felvetve, melynek végül is egy icipici apróság miatt az igen felé billent a mérlege. Én ugyanis kurvára meg akartam már mutatni valakinek az amúgy még rohadt kezdetleges cosplayem, ha már heteket gubbasztottam fölötte nem sajnálva rá az időt és a pénzt. Korábban életemben nem hallottam még olyan dolgokról, mint a papírmasé, meg egyéb nyalánkságok, szóval nagyon bele kellett ásnom magam a dolgokba ahhoz, hogy valami viselhetőt hozzak össze. Nekem, aki mindig is a kelleténél jobban ügyelt az öltözködésére, marhára nem volt mindegy, mit aggatok majd magamra. Igaz, hogy már az első körben elakadtam, annál a résznél, hogy pontosan kinek is szeretnék a bőrébe bújni, de végül is viszonylag hamar megoldottam a dolgot. Roppant értelmes és logikus gondolkodásom arra késztetett, hogy egy olyan karakter válasszak, akit történetesen utálok. Így legalább nem lesz bűntudatom, amiért megrontom.

Aznap szinte teljessen megfeledkeztem a tényről, hogy korábban még csak el sem akartam jönni, és teljesen bezsongva rohangáltam össze-vissza a házunkban. Valóságos mérgezett egérként vertem a nyálam a legpitibb szarságok miatt is, hogy aztán, mikor kiderült, hogy pont miattam tűntek el nyomtalanul a cuccaim, saját magamat is elküldjem a jó büdös picsába. Mindig ez volt. Direkt úgy helyeztem el mindent, hogy később biztosan megtaláljam, végül mégis fordítva sült el a dolog és sehogy sem akadtam az adott holmi nyomára. Anyám derűsen kacarászva figyelte, hogyan próbálom a szalmaszőke parókát a fejemre erőltetni, ami amúgy sehogy sem akart normálisan kinézni rajtam, mert mindig kilógott alóla egy-egy makacsabb, sötét tincsem. Nevezzük önértékelési problémának, de még úgy, full szerelésben is úgy éreztem magam, mintha csak az Attack on Titan* Arminjának* egy béna, félresikerült utánzata lennék, nem pedig Ezreal*. Egyedül akkor nyugodott meg picit a hevesen verő, órák óta a helyéről kiszakadni készülő szívem, mikor a jegypénztárnál megvásároltam a belépőmet és megindultam egy kisebb emberhullámmal be, a hatalmas rendezvénycentrum belsejébe. A kismillió, az enyémtől sokkal bénább öltözetű kölyköt látva hamar leesett, hogy kicsit lebecsültem a buksim és viszonylag jó szerelést dobtam össze magamnak.

Délután három óra felé lehetett, mikor elértem a dögunalom határát. Kétszer jártam körbe az egész csarnokot, jellemző módon hiába találkoztam ismerőseimmel, senki sem kért fel, hogy csatlakozzak hozzájuk, szóval már erősen untam a dolgokat. Kedvetlenül nyomorogtam egy félreeső padon két tök idegen pasas közé szorulva, tudva, hogy ha felállok, azonnal beszivárog valaki a frissen felszabadult helyre, így jobb becsülnöm a fogyószámba menő ülőalkalmatosságot. Egyszerűen nem tudtam, mi a jó eget kezdjek magammal a hat körül esedékes, nyilvánosan játszódó League of Legends* meccsig, mely miatt felmerült bennem két hónappal korábban, hogy talán ki kéne majd látogatnom az összejövetelre, ha már ilyen szerencsés módon végre valahára a közelemben tartják. Borzasztóan csábított a tudat, hogy a kedvenc videósaim közül többen is részt vesznek majd rajta, és kíváncsi voltam, milyen eredményeket produkálnak együtt. Zsenge lelkecském bezsongott, hogy két, amúgy egymással folyamatosan versengő, japán srác is köztük lesz, akikről mintegy mellesleg a legelső pillanattól kezdve biztosra állítottan, hogy együtt vannak. Vicces, mert rá fél évvel ezt ők maguk is elismerték a nyilvánosság előtt. Éljenek Jungkook legendás megérzései!

Végül persze csak nem bírtam megülni a fenekemen. Hirtelen valamiért megmagyarázhatatlan késztetést kezdtem érezni arra, hogy ellenőrizzem az arcomra mázolt színes festék épséget. Gondosan ügyelve rá, hogy nehogy nekiütközzek egy-egy épp fotózkodó párosnak, vagy kisebb csoportnak, gyorsan hátraarcot vágva, szapora léptekkel a mosdók felé vettem az irányt. Pontosan tudtam, merre kell keresni, mert sajnos én olyan szerencsétlen egy anyagcserével lettem megáldva, hogy ha megiszok egy pohár vizet, azt bizony öt perc múlva már megérzem. És az benne a pláne, hogy még kétszer ennyi idő múlva már úgy vagyok vele, hogy kész, ennyi, én most azonnal összepisilem magam. Mint a rossz vénemberek, komolyan… Ám belépve a helyiségbe kellemetlen meglepetés fogadott. A mosdókagylónál egy hozzám rendkívül hasonló ruházatú, hófehér bőrű, lebiggyesztett ajkakkal koncentráló fiatal srác próbálta lesikálni halk szitkozódás közepette kezéről a számomra ismeretlen módon rákerült, hatalmas mennyiségű, fekete festéket. Balszerencsémre úgy helyezkedett, hogy a szűk folyosószerűséget szinte teljesen elfoglalta és nem fértem volna el sehogy sem mögötte. Milyen illetlen! Még csak fel sem néz! Rögtön előbuggyant belőlem a tisztelettudó - és csak mellékesen elkényeztetett, gazdag ficsúros - énem és keserű, epés megjegyzésekkel kezdte el hang nélkül szidalmazni a teljesen ismeretlen kölyköt. Egy pillanatra elszomorodtam, amiért korábban nem kopogtam le magam, mikor vigyorogva megállapítottam, hogy egyedüli Ezrealként vagyok jelen az egész kikúrt csarnokban. Arra jutottam, hogy bizonyára nem lehetek én a Sors kedvence, amiért ilyen előszeretettel baszogat ki velem.

Fel sem merült bennem, hogy az előttem szobrozó fiút hamarosan szinte le sem lehet majd vakarni rólam, az meg végképp nem, hogy a kapcsolatot még később is tartani fogjuk. Egy pillanatra sem hittem, hogy nem sokkal később már együtt fogunk ordítozni a hatalmas kijelzőt bámulva, hogy ki, mit, és hogyan csináljon a meccs közben, tudva, hogy úgysem hallják a játékosok a szavainkat. Ha valaki azt mondta volna, hogy a sulijaink szinte egymás szomszédságában helyezkednek el, hitetlenkedve képenröhögöm. Ha azt, hogy legjobb barátok leszünk ezek után, szintén. Ha azt, hogy egy napon fontosabb lesz nekem a saját életemnél is, megint csak.

Erre most itt vagyok, pár évvel később, még mindig egy hisztis, önbizalomhiányos, hülye nyomorékként, tudva, hogy ha valaki azt mondaná nekem, hogy Min Yoongi egy napon nem lesz az életem része, képenröhögném.


Attack on Titan*: egy japán animeadaptáció.
Armin*: az Attack on Titan egyik szereplője. Jungkook jelen helyzetben épp frissen fejezte be az első évadot, így a szőke, hosszabb tincsek láttán rögtön a hasonló küllemű fiú jutott eszébe.:D
Ezreal*: a League of Legends nevű játék egyik karaktere.
League of Legends*: valós idejű stratégiai játék, illetve online csatamező, mintegy mellesleg pedig a srácok kedvenc szabadidős elfoglaltsága. A történet során sokszor kerül majd szóba.

[Hát, egyelőre magam sem tudom, mi fog kisülni ebből. Szeretnék valami könnyed, humoros hangulatot teremteni, majd meglátjuk, sikerül-e. :D
Ha tetszett, valamilyen formában jelezd nekem!^^]